A Világtalálkozó imádsága Úr Jézus Krisztus, Világ Megváltója, Te emberré lettél, hogy az élet teljességét ajándékozd nekünk. Te velünk, Egyházaddal maradsz az idők végezetéig. Azután teljesedik be a Te országod: az új ég és az új föld szeretettel, igazsággal és békével. Ezt reméljük, erre építjük életünket, ezért adunk hálát Neked. Kérünk Téged: Áldd meg a világ valamennyi fiatalját. Nyilatkoztasd ki magad azok számára, akik Téged keresnek. Ébreszd fel azokban a hitet, akik nem hisznek Benned. Erősítsd meg azokat, akik Téged megvallanak. Engedd őket úgy, mint a három napkeleti bölcset Hozzád mindig újra elindulni. Tedd őket a szeretet civilizációjának építőmestereivé és a reménység tanúivá az egész Világon. Légy általuk közel azokhoz, akik éheznek, háborút vagy erőszakot szenvednek el. Áraszd el Szentlelkeddel mindazokat, akik a 2005-ös Ifjúsági Világtalálkozó előkészítésében részt vesznek. Add, hogy a hitük és szeretetük erejével a Te országod szolgálatába álljanak valamint az egész világról érkező testvéreiket nyitott szívvel fogadják. Te Szűz Máriában égi édesanyát ajándékoztál nekünk. Közbenjárásával engedd a Világifjúsági Találkozót a hit ünnepévé tenni. Ajándékozz ezekben a napokban egyházadnak új erőt, hogy hitelesen tegyen tanúságot Rólad a világban. Ezért fohászkodunk hozzád, Urunkhoz Istenünkhöz, aki az Atyával és a Szentlélekkel élsz és uralkodol mindörökkön örökké. Ámen.
|